Nagomi Pharmacy
Tokió, Japán

Személyre szabott gondoskodás egy egész közösségnek.
Az Apple-lel.

A Nagomi Pharmacy 2007 óta nyújt holisztikus, magas színvonalú ellátást az ügyfeleinek Tokióban. Az alapító, Hikaru Watanabe életre keltve vízióját, egy gyönyörű térben vendégszerető légkört teremtett, ahol az emberek személyre szabott ellátást kapnak, nyugodtan feltehetik kérdéseiket, és mindenekelőtt tényleg érzik, hogy mellettük állnak.

„Gyerekként figyeltem a szüleimet, ahogy ramenezőt üzemeltetnek Tokióban” – meséli Watanabe. – „Emlékszem, hogy egész nap talpon voltak, és a munkájuk rendkívül megterhelő volt. Az járt a fejemben, hogy ha orvosira megyek, akkor talán segíthetek valahogy rajtuk és a hozzájuk hasonló embereken. Ez inspirált, hogy az egészségügyben dolgozzak.”

Ahhoz, hogy a Nagomi Pharmacy hosszú távon a közösség egyik tartóoszlopává váljon, gyógyszerészeinek időre volt szükségük, hogy kapcsolatot építsenek az ügyfelekkel – amihez egyszerűsíteni kellett a működést, és csökkenteni az adminisztratív feladatokkal töltött időt. A cél elérése érdekében Watanabe az Apple technológiáját használta, hogy létrehozzon egy digitalizált nyilvántartási és rendeléskezelési rendszert az alkalmazottak számára.

Mivel nem volt működő készen kapható megoldás, Watanabe maga vette kézbe az ügyet, és saját rendszert fejlesztett. A FileMaker Pro szoftvert használta Macen, hogy létrehozzon egy egyedi digitális rendszert, amely központi helyet biztosít a dolgozók számára a vényköteles gyógyszerek összetett készleteinek kezeléséhez. A rendszer biztosítja, hogy mindhárom Nagomi Gyógyszertár jól fel legyen töltve, megfeleljen a vásárlói igényeknek, és képes legyen előre jelezni a jövőbeni megrendeléseket. Ez a lejárt gyógyszerek mennyiségét is csökkenti, ami javít a gyógyszertár pénzügyi eredményein.

A gyógyszerek szavatossága lejár. Mivel a Mac segítségével pontosabban rendelünk, jobb a készletgazdálkodásunk, és több száz vagy ezer dollárt is spórolunk havonta.

Hikaru Watanabe, alapító, Nagomi Pharmacy

A hatékonyság további növelése és a jobb munkavállalói élmény érdekében Watanabe iPadeket vett, amelyeken a gyógyszerészek valós időben tölthetik ki a recepteket és frissíthetik a jelentéseket – több órányi papírmunkát megspórolva. Annak érdekében, hogy az iPad minden előnyét kihasználja, Watanabe megalkotta a Nagomi INDEX iPadOS appot, amelyben a gyógyszerészek több száz gyógyszer között kereshetnek, és gyorsan megtalálhatják őket a polcokon, valamint hozzáférhetnek a betegek adataihoz közvetlenül a gyógyszertárból. Ez megkönnyíti az új gyógyszerészek betanulását, akik így gyorsan tudnak fejlődni, és egy helyen megtalálnak mindent, amire szükségük van.

„Gyógyszerészeinknek fontos szerepük van a betegellátásban. Azáltal, hogy az iPaddel csökkentjük az adminisztratív feladatokat, megelőzzük a kiégést, és megtartjuk a legtehetségesebb kollégákat, ami a betegeink és az üzlet számára is előnyös” – állítja Watanabe.

A vásárlói élmény javítása és a gyógyszerészek elérhetővé tétele érdekében Watanabe egy Medical Pay nevű iOS appot is létrehozott az Xcode használatával Macen, amely lehetővé teszi, hogy a vásárlók közvetlenül kommunikáljanak a gyógyszerészekkel, beküldhessék a receptjeiket, és bárhonnan fizethessenek. A betegek arra is használhatják, hogy egy beépített üzenetváltási funkciónak köszönhetően biztonságosan beszélhessenek a gyógyszerészükkel, ha több információt szeretnének kapni a gyógyszereikről.

Mivel az iPad lehetővé teszi az adatok helyszíni rögzítését és megosztását, a Nagomi munkatársai városszerte könnyen felkereshetik otthonukban a pácienseket. Az iPad segítségével a gyógyszerészek átfogó egészségügyi információkhoz és mindenhez hozzáférnek, amire szükségük van, hogy pontosan és biztonságosan hozhassanak döntést útközben is – ami jobb és személyre szabottabb betegellátást eredményez.

Egészséges és boldog közösséget szeretnénk, ezért támogatjuk a lelkes gyógyszerészeket. Az Apple segít nekünk abban, hogy a közösség bizalomra méltó támaszai lehessünk.

Hikaru Watanabe, alapító, Nagomi Pharmacy

Még több felfedeznivaló.

Az Apple és 
a kisvállalkozások

Az Apple termékek számtalan különféle funkciója megkönnyíti a kapcsolattartást, a közös munkát,
és segít, hogy a vállalkozásod még hatékonyabban működhessen.

Bővebben